Flowers from a Stranger

 

By Beatrix Koch

The Wife
The flowers were lying in a trash can at the Hospital “Istvan” as she headed home with her husband in the car. Her leg was in a plaster. It broke when she slipped on the tram stairs earlier that day. She fell on the ice at the “Blaha Lujza” Station, many people just looking at her as they walked by. Finally, a few passengers from the tram helped her and called for the ambulance. Later she was sitting in a wheelchair in a long, narrow corridor, waiting for the doctor as the neon lights rustled above.

“I didn’t even really look at the bouquet”, she thought. She suddenly felt sorry for herself and for the stranger from whom she had received the flowers. She didn’t dare to have a better look at the man, she could only remember that he was tall and well-dressed, that’s all. He came just as suddenly as he disappeared. “Have a nice day” he had said in a calm and nice voice, and placed the flowers on her lap; not expecting any answer, just going his way. She called a “thank you!” after him with a surprised face, the man looked back and smiled. She wondered who he had bought the flowers for and knew she couldn’t keep them. If her husband saw her with those flowers, it would be terrible. He is the most jealous man she’d ever met. “I am just like property to him”, she thought with bitter irony.

As they arrived home, the husband helped her to get out of the car, and she walked the few steps to the entrance slowly and carefully, linking her arm with his. Suddenly the thought dawned on her that the flowers could be a sign that she could be important to somebody someday.

After three months of separated life, they were together again: her husband practically pleaded with her to come back. So here she was again, at the very place from where she had run away. She hated this place. It was an agglomeration of dusty streets, barking dogs, and introverted neighbours, where existences fell apart. They had lived here ever since their beautiful city flat was sold. They were dead broke; all the money was gone.

She was so sure about the divorce a few months ago, she had left her husband without leaving a phone number or a note. Her husband was not someone whom you could leave easily. She had had to figure everything out and keep it a secret from him. Even the thought of escaping had to be protected. She smuggled some clothes out, day by day, and left them in her locker in the beauty salon where she worked. She didn’t need anything else, and knew she would never regret leaving any items behind that had survived the move – the things they had in that ugly little house where they lived temporarily, out of necessity.

On the day, when she was ready, she did not go home, but to her rented flat on the Pest side of the city, close to the Margaret-Bridge. It was a furnished, old apartment; with a living room and a bedroom. She had saved some of her tip money, so that she was able to pay two months’ rent in advance. The next day she didn’t go to work, and her phone had been switched off since the previous evening. She went to the lawyer, signed the papers, and headed back to the safe apartment. “Budapest is a big city, he can’t find me that easily” she thought and closed the door and locked everything out that reminded her of her old life.

Then later she met her husband at the lawyer’s office several times. He was changed, in a good way: he was calm and quiet like a child that had been left alone. He asked her to go with him to a marriage counsellor, to give them some time and another chance before the divorce. She could see fear and hope in his eyes, and she couldn’t say no, even though she had decided to stand her ground beforehand. She moved back in with her husband but left some clothes and cash at a friend, because she was not sure what the future would hold. Maybe she would escape again another time.

She was quite the fugitive; how could she forget so quickly? Her husband used to shout at her, demanding to know everything; where she had been, with whom she’d been and what she had done. She had just stood in front of him, scared and shivering, she did everything just to satisfy him. He always took her money from her when she received her salary, and only left her a little bit of money. She didn’t even have a credit card of her own.

And now, after a few months’ of independent living, here she was again in the little house, that was never to be renovated; and she was more powerless than ever before. With a broken leg and a bouquet thrown away. She glanced at their wedding photo above the bed. It was black-and-white, only her lipstick was coloured red, like in a cheesy postcard. She buried her face in her hands, and quietly started crying.

The Husband
“What is she doing, where could she be at this time? She should have arrived home a long time ago, she only works until five.” He had already called her mobile. It didn’t ring, but went straight to voicemail. He called the salon. “Everything was fine, she left at the usual time” they said. “We don’t know if anything came up.” He was about to call his mother-in-law when he got a call from an unknown number. He answered it. A lawyer called to inform him in a dispassionate voice, that he was representing his wife who was suing him for a divorce, and that he was to mediate for them throughout the process.

The emptiness that he felt afterwards was horrible. He was sitting at the dining room table, dull, empty, his face buried in his hands. Did his wife really want a divorce? Could she not see that he was only trying to make things right? Where could she be? With whom? He was jealous, he didn’t want her to be with another man. “If she is with another man, I will never want her back” he thought. His wife belonged to him, she was only his. She always did what he told her to do, she never talked back, they never quarreled. She always spoke softly and quietly, she only wore clothes, makeup and hairstyles that he liked. And all this felt so natural to him.

Each day of those three months while his wife was living alone felt like an eternity. Nothing mattered, only to be with her again. He would have given everything for that. Now they were together again, but they didn’t belong together anymore, and he knew that. It felt as if they were only snatching more time before breaking up for good. He looked at her broken leg, then at her face that was covered from him by her hands, and he took pity on her, as he would on a sparrow in a flurry.

This short story will be published in 2019 in the anthology “novum #4” both in English and in Hungarian. Many thanks to Candice Mitchell for her excellent support in the English proofreading and editing:

candiceandme

Hungarian version:

Virág – egy idegentől

A feleség
Ott hevert a virág, az István kórház egyik szemetesében, ő pedig hazafelé tartott a férjével az autóban. A lába gipszben volt, eltörött, amikor a nedves villamoslépcsőn megcsúszott. Leesett a betonra, a Blahán, a sok ember csak nézte, elmentek mellette. Néhány leszálló utas segített neki, mentőt hívtak hozzá. Utána ott ült a hosszú, keskeny folyosón, fölötte neonlámpák zizegtek, és csak várt, hogy sorra kerüljön.

Meg se nézte úgy igazán azt a csokrot, gondolta és hirtelen sajnálatot érzett maga iránt és a férfi iránt is, akitől kapta. A férfit pedig nem merte jobban megnézni, csak arra emlékszik, hogy magas volt, jól öltözött, és olyan hirtelen ment el, mint ahogy megjelent. “Legyen szép napja” – mondta kedvesen és az ölébe helyezte a virágokat. Nem várt válaszra, már tovább is ment. Ő csak gyorsan egy köszönömöt tudott utána kiáltani, amire a férfi visszatekintett és intett a kezével. Kié lehetett a virág?

Hazaértek, a férje segített kiszállni az autóból, és ő a karjába karolva, lassan és óvatosan tette meg azt a pár lépést a kocsibeállótól a bejárati ajtóig. Pedig a virág akár egy jel is lehetett, hogy egyszer még fontos lehet valaki számára.

Három hónapi különélés után ismét együtt volt a férjével, aki visszakönyörögte magához. Itt volt újra, azon a helyen, ahonnan menekült. Agglomeráció, poros utcák, széteső egzisztenciák, kutyaugatás, füstös téli levegő, bezárkózó emberek. Itt éltek már egy ideje, amióta a budai lakást el kellett adniuk. Mindenük elúszott, eladósodtak és nem látszott kiút.
Nem, a férje nem az az ember, akit csak úgy el lehet hagyni. Az egészet jól ki kellett találnia, eltitkolni előle még a gondolatát is. A ruháinak egy részét egyesével kezdte el kicsempészni a házból, minden nap ott hagyott egy darabot a kozmetikai szalon öltözőszekrényében, ahol dolgozott. Másra nem is volt szüksége, tudta, hogy nem fognak hiányozni azok a tárgyak, amelyek túlélték a költözést, amelyek elfértek ebben a kicsi lakásban, amelyben már két éve éltek, átmenetileg, kényszerűségből.

A kozmetikából aznap nem hazament, hanem az albérletébe. Bútorozott lakás volt, másfél szobás, egy háromemeletes bérházban, a függőfolyosóról nyílt. A borravalókból tett félre annyi pénzt, hogy az első két hónapot előre ki tudta fizetni. Másnap nem ment be dolgozni, a telefonja az előző este óta kikapcsolva maradt. Az ügyvédhez ment, mindent aláírt és visszament az albérletbe. Magára csukta az ajtót és kizárt mindent, ami arra emlékeztette, hogy ő most menekül valami elől.
Aztán később találkoztak az ügyvédnél a férjével. Milyen más volt most! Szelíd, csendes, bátortalan, mint egy magára hagyott gyermek. A férje arra kérte, hogy menjenek el egy házassági mediációra, ne adják még be a papírokat. Szemében félelem és remény tükröződött, ő pedig nem tudott nemet mondani neki, hiába határozta el korábban, hogy kitart a szándéka mellett. Engedett a kérlelésnek, az ügyet felfüggesztették, ő visszaköltözött. A ruháinak egy részét és valamennyi készpénzt az egyik barátnőjénél hagyta, ha mégis újra menekülnie kellene.

Mert menekült, szinte rohant, hogyan is felejthette el ezt ilyen hamar? A férje még néhány hónappal ezelőtt minden este durván kiabált vele, számonkérte, hogy hol volt, mit csinált, miért nem főzőtt, takarított, miért nem szolgálja ki őt? Ő pedig az egész napi munka és a hosszú utazás után fáradtan, ijedten és reszketve állt előtte, főzött, takarított, dolgozott otthon is, hogy ne kiabáljon tovább. A fizetését, mikor átutalták, a férje már aznap felvette az automatából, neki adott egy kis pénzt bérletre, háztartásra, a többit eltette.
És most, a pár hónapos függetlenség után ismét itt ül, a kicsi, szűk lakásban, amelynek a felújítása már soha nem készül el, még tehetlenebbül, mint eddig. Törött lábbal és egy eldobott virágcsokorral. Felnézett az ágyuk fölött függő esküvői fotóra. Fekete-fehér fotó volt, csak a száján a rúzs volt pirosra színezve, mint egy giccses levelezőlapon. Kezét az arcába temette és folytak a könnyei.

Férj
“Mit csinál, hol van a felesége ilyenkor?” Már régen itthon kellene lennie, hiszen ötig dolgozik a szalonban. Hétkor már felhívta telefonon. Nem csörgött ki, rögtön üzenetrögzítőre kapcsolt. Felhívta a szalont. “Minden rendben volt, ugyanakkor ment haza, mint máskor”, – mondták a telefonba, “Nem, nem tudnak semmiről, ami közbejött volna”. Már éppen az anyósát akarta hívni, amikor egy ismeretlen számról keresték. Felvette. Egy ügyvéd volt, arról értesítette tárgyilagos hangon, hogy a feleségét képviseli a válóperes ügyben és a felesége ezentúl rajta keresztül fog vele érintkezni.

Borzalmas volt az üresség, amit utána érzett. Tompán ült az étkezőasztalnál, a fejét az arcába temetve. Nem értette. A felesége valóban el akar válni tőle? Hát nem látja, hogy ő csak helyrehozni akarja a dolgokat? És most hol lehet? Kivel van? Féltékenyen gondolt a feleségére, nem akarta, hogy egy másik férfival legyen. “Ha más férfival lesz együtt, nekem már sohasem kell”, gondolta magában. A felesége az övé volt, teljesen az övé. Mindig azt tette, amit mondott neki, nem vitatkozott, veszekedett vele soha. Halkan, csendesen beszélt, úgy öltözött, úgy sminkelte magát, még a haját is úgy hordta mindig, ahogy neki tetszett. És ő mindezt természetesnek vette.
Annak a három hónapnak, amíg a felesége külön élt, minden napja egy örökkévalóságnak tűnt. semmi sem számított, csak az, hogy újra vele lehessen. Mindent megtett volna ezért.

Most ismét együtt voltak, de valahogy mégsem tartoztak már össze többé, ezt a férj is tudta. Mintha csak időt kaptak volna a végleges szakítás előtt. A felesége törött lábára nézett, az arcára, ahogy a kezébe temetve eltakarta előle a könnyeit és megsajnálta, mint ahogy egy csapdába szorult vergődő verebet is sajnálna.

A “Virág egy idegentől” és az angol változat, a “Flowers from a Stranger” a  “novum #4” tavaszi antológiájában nyomtatásban is meg fog jelenni.

Illustrations: drawings from my notebook and a photo with Candice (Photo credit: Beatrix Koch)

Please visit my other blog about art and architecture: ARTODU ART BLOG

Visit my online art gallery too: www.artodu.com

Copyright © 2018 BEATRIX KOCH BOOKS by Beatrix Koch. All rights reserved.

Advertisements

Thanksgiving postcard ideas

Wish you all Happy Thanksgiving with Lilla’s postcards:

Artistique

Thanksiving is almost here! If you want to give something really special and heart-warming to your loved ones, these thanksgiving postcard ideas are great inspiration for you to create your own postcards.

View original post

Colours, Lights and Moods on a September Evening

oberwil

By Beatrix Koch

It is the middle of September and everything pours out warmth yet. An evening after a workday, there is just enough time to go out somewhere.

Oberwil is not too far from Cham, only eight kilometres, it is just fifteen minutes with bike. It is seven o’clock, you can see some people in the lake and other people just leaving the beach. The strand, where we roll down, is a little park actually and just a few people are there. A senior company with two men and two women are playing the beloved game with the metal balls. I realise the unmistakable and authentic Swiss-German accent as they are talking.

A woman is sitting alone at the lakeside, her bikini is covered with a beach towel. She takes pictures, a lot.  With her mobile phone and with a big camera too. I just start thinking “How odd it is”, when I notice her sketchbook and how she paints the aquarelle paintings. The pictures are well-coloured and they look like a cubist painting.

The view of the other side of the lake is picturesque at the moment, a big cloud like a spaceship, shrouds the sun. The red and yellow sunshine gives an impressionist effect to the waving water and you can just easily understand the impressions on the pictures of Monet.

Nearby is a big private house with a splendid garden where a cat is sitting without moving, just enjoying the evening sun. The stones are still warm, when we go on our way to home on this spectacular September evening.

Hungarian version:

Színek, fények és hangulatok egy szeptemberi estén

Szeptember közepe van, de még minden ontja magából a meleget. Hétköznap este van és még éppen elég idő egy kis kikapcsolódáshoz: Oberwil Chamtól csak nyolc kilométer, alig több negyedóránál, amíg biciklivel odaérünk. Hét óra van, látni még fördőzőket is a tóban, mások már éppen készülődnek hazafelé.

A partszakasz, ahova legurunk, egy egészen kis park, néhányan még élvezik a kellemes estét. Egy társaság, akik a kedvelt fémgolyós játékot játsszák, nyugdijas korúak. Hallgatom, ahogy autentikusan ejtik ki a svájci-német szavakat. Kissé távolabb egy hölgy egyedül ül, közvetlenül a tó szélén, kétrészes fürdőruháját egy fürdőlepedővel takarja le magán. Fényképez. Sokat. Hol a mobiljával, hol pedig egy objektíves géppel. Már éppen azt gondolom, hogy «milyen furcsa», mikor észreveszem, hogy akvarelltömjébe fest. Síkszerű, majdnem kubista hatású képeket, vázlatokat.

A tó felőli látvány ebben a pillanatban megkapó, hatalmas, űrhajó-szerű felhő takarja el a napot, az átjutó fények különleges játékot adnak a napnyugtának. A tó vize fodros, a vörös és sárga napsugarak impresszionista hatást varázsolnak, ilyenkor érti meg az ember igazán Monet képeit.

Mellettünk egy villa hatalmas kertje terül el, egy macska pihen szinte mozdulatlanul a füvön, amióta megérkeztünk. A parti sziklák még mindig melegek amikor elmegyünk, és a nap is süt, de már nem melegen. Szeptember esti hangulat, képeslapos, elmúlós.

 

Photo: Zugersee, Switzerland (Photo credit: Beatrix Koch)

 

Please visit my other blog about art and architecture: ARTODU ART BLOG

Visit my online art gallery too: www.artodu.com

Copyright © 2018 BEATRIX KOCH BOOKS by Beatrix Koch. All rights reserved.

Our Adventures in Switzerland – Part I

blog_1

By Beatrix Koch

PART I

This is absolutely our own adventure. No, not with little kids, and no, we are not expats or refugees. Only an ordinary family, that decided to live in an another country. And this “elsewhere” turned out to be Switzerland.

There are people, who go round the world and others hardly move far from their hometown in a whole lifetime. All those people may have a good reason to envy the life of the others but the freedom of the decision is only ours: we can choose our home for us. We choose, we change, we left or we stay.

Did you ever ‘experiment’ with your phone, running your finger over all of your pictures, from the first to the last? Isn’t it weird? It is as if a part of the  “Movie of your life”  was screening, at least of a very well documented part of your life. So will I do: I will run over not my finger, but my pen over my pictures, and I will tell you about our adventure.

Everything began in the Autumn of 2010, when we had a picnic at the Persian Gulf’s coast and our uncle (actually my husband’s uncle) told us his story: how he started  and built a new life and carrier thirty years ago, in a little but prosperous Arabian country as a doctor.  This was the very first time when we heard his side of the story. It was adventurous and not always easy, but it was somehow attractive.  From an East-European country in the 1980s to an antinomic, rapidly developing country where the medicine and the health care (the uncles’ s field of interest) was incomparable to most places in the world. He achieved fantastic results in his work and provided a very interesting life for his family through his carrier.

Our thouhts were brightened with the ability of adventures and challenges. When we arrived home, the topic of the possibility of working and living abroad turned up again. I remember so clearly: we had lunch together with my husband at the Liszt Ferenc square, in the restaurant ‘Bohemia’ on a cloudy and foggy day of November and we argued and discussed the pros and cons (like we did from than on for two more years), and we felt that we were strong and young enough to step out in the life outside of our home country.

We are both architects but we have worked in different areas: I was working for an international facade company at the time, my husband for an engineering company.  The building industry and the architectural companies underwent drastic economical circumstances and since two years almost every company had a hard time, everybody was out of the reserves.  It  looked like there was no exit, or any way for planning and dreaming.

 

Hungarian version:

  1. RÉSZ

Ez a mi kalandunk. Nem, nem kisgyerekekkel, és nem, nem vagyunk “Expatok” sem pedig menekültek. Csak egy család, amelyik eldöntötte, hogy máshol szeretne élni ezentúl. És ez a “máshol” Svájc lett.

Van, aki bejárja a világot és van, aki alig mozdul ki a szülőhelyéről. Mindkettőnek oka lehet arra, hogy irigyelje a másik életét, de a döntés szabadsága mégis a miénk: mi választunk magunknak otthont. Választunk, elfogadunk, változtatunk, elmegyünk, maradunk.

Csináltad már valaha a telefonoddal, hogy a képeket az elsőtől az utolsóig végighúztad az ujjaddal? Nem hátborzongató? Kicsit olyan, mintha egy pillanat alatt lejátszódna előtted az az életednek egy részlete, filmszerűen. Legalábbis az életednek egy nagyon jól dokumentált szakaszáról. Így fogom most képzeletben végighúzni én is, nem az ujjammal, hanem a tollammal, azaz a laptomom billentyűzetével, és elmesélem a mi kis kalandunkat.

Azon az őszön kezdődött minden, amikor a Perzsa-öböl partjánál piknikeztünk, és a férjem nagybátyja elmesélte, hogy miképp kezdett orvosként új életet és épített fel egy karriert harminc évvel ezelőtt egy kicsi, de nagyon gazdag arab országban. A történetét akkor hallottuk először az ő szemszögéből. Kalandos volt, nem mindig könnyű, de mégis… a szocialista Magyarország helyett egy nyugatias, gazdag és fejlett országban élt, a családjának olyan lehetőséget teremtve ezzel, amire másképp nem lett volna képes, a munkájában pedig fantasztikus eredményeket ért el. Először csak a kaland, a lehetőség, a kihívás pezsdítette meg a gondolatainkat. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor a Liszt Ferenc téren a Bohémiában ebédeltünk férjemmel kettesben, még elevenek voltak bennünk a kuvaiti élmények. Fiatalnak és erősnek éreztük magunkat ahhoz, hogy mi is kilépjünk a “Nagyvilágba”.
Építészek vagyunk mindketten, én egy nemzetközi cégnél dolgoztam akkor, szerettem a munkámat, a kollégáimat. A férjem egy mérnöki irodában dolgozott, beruházások előkészítésével foglalkozott. Két éve már mindenki a túlélésért küzdött, a tartalékok minden cégnél, minden családnál csak fogytak, ahogy a hónapok teltek. Nem látszott kiút az építés, az építészet, a tervezés, az álmok számára.

 

Photo credit: Beatrix Koch (Cham, view from the Villette Park to mountain Rigi)

Please visit my other blog about art and architecture: ARTODU ART BLOG

Visit my online art gallery too: www.artodu.com

Copyright © 2018 BEATRIX KOCH BOOKS by Beatrix Koch. All rights reserved.

Timing

32683141_1023619161138493_9044935593317892096_nDAILY  ME – From my (not official) diary
15.05.2018

TIMING

Sometimes a present really comes at the best possible time.
Suppose, even though it is already May, you still haven’t got your energy and vitality back after the long winter months. Perhaps things haven’t been working out so well in your job either.

Then suddenly, you notice a new incoming email. First you think that it’s only an ad because of the subject: “Congratulations! Herzlichen Glückwunsch!”
You open it, read it and get totally exited : YOU (yes, YOU) are the winner of the competition of the Ladies Drive Magazine AND your prize is an original COCCINELLE designer bag.  And you are not even a regular competition player, you just entered because you thought “Why not, let’s give it a shot.”
Wow! I will receive a designer bag! I am the winner! They chose me!

It it a euphoric feeling after all, when you unexpectedly get such a precious gift!
Maybe I should buy a lottery ticket? Just kidding 😉

PS: The bag was delivered two days after the email – what a fantastic feeling!

 

 

IDŐZÍTÉS

Néha tényleg a legjobbkor jön egy ajándék.
Tegyük fel, hogy a hosszú téli hónapok után még májusban sem nyerted vissza a teljes életerődet és optimizmusodat. Esetleg a munkahelyeden sem minden úgy megy, ahogy szeretnéd.

És akkor, egyszer csak, meglátsz egy bejövő üzenetet az emailok között.
Először valami reklámnak nézed, hiszen olyan gyanús a címe „Congratulation! Herzlichen Glückwunsch!“.
Rákattintasz, elolvasod és teljesen felpörögsz: az email egy értesítés arról, hogy TE (igen, TE) vagy a nyertese egy női magazin, a Ladies Drive nyereményjátékának, és a nyereményed egy COCCINELLE designer táska! Pedig te nem is szoktál résztvenni ilyen nyereményjátékokon, szinte csak véletlenül neveztél be, „úgyis mindegy“ alapon.
Hoppá! Egy designer táskát fogok kapni! Én vagyok a nyertes! Engem választottak!

Mégiscsak eufórikus érzés, amikor ilyen váratlanul kap valaki egy értékes ajándékot !
Lehet, hogy ezek után egy lottószelvényt is vennem kellene? Csak vicceltem 😉

PS: Két nap után meg is érkezett a táska, nagyszerű érzés volt!

 

Please visit my other blog about art and architecture: ARTODU ART BLOG

Visit my online art gallery too: www.artodu.com

Copyright © 2018 BEATRIX KOCH BOOKS by Beatrix Koch. All rights reserved.

Germany 2064 – Book review

 

#bookreview #germany2064 #futurenovel

Martin Walker: Germany 2064 – future novel

I heard about the book in the literature recommendation of the Swiss Radio, probably two years ago, and afterwards I started searching for the book in the bookshops but I never found it. Once before our summer holiday, I finally found it and I immediately bought it. The book was a perfect choice for the vacation: just interesting, fascinating and well written. It seems like the book somehow liked the feeling of being a “holiday book”, because I read the first and the next few chapters at the same beach, at the “Lido” in Luzern.

Maybe because of the title of the book you associate it with George Orwell’s “1984” or Aldous Huxley’s the “Brave New World”. But the book «Germany 2064» is not like those two books. It is more based on what we know and on imagining the development in the science, infrastructure, and energy in the future as well as on scenarios about the future technology, demography, education, economy and about the future’s robot technology. All these visions and the exciting story – a kind of thriller- connect to each other through the genius fantasy of the writer.

Martin Walker has written a novel about our world in 50 years. An excitingly realistic thriller. The author has turned our risks and opportunities into a believable scenario of the future.

The basic plot is a mysterious disappearance of a famous, young and pretty singer, named Hati Boran. She is not only beautiful and gifted but also comes from a very influential and rich family. As the story begins, the two main characters, commander Brend Aguilar and his junior officer, Roberto (who is actually a robot) start to investigate.

Martin Walker lives in South-West France, in Perigold, a region with vineyards, where the regional market is a source of healthy food: amazingly fresh vegetables and special cheeses. His stone house, the country styled kitchen, the garden and all the surrounding landscape are a constant inspiration for Martin Walker. Not only in this book, but in his earlier novels as well. This “little paradise” has an important role in “2064” as well.

Because it is a future story, all the objects we use today will be a retro in the story – old but somehow valued things. In the future, all the things that we like today (accessories, furniture, design objects, instruments) will be more priceless because you will never be able to find these things in the well-organized, practical city home. The experience of traditional driving will also become a priceless luxury in the age of self-driving cars.

The restaurant with its own vineyard, with an old house and biological food will be a very special place between the modern city world and the world of the Rebels and Freelanders.

Karl’s restaurant is a symbol of the need of nature: surrounded by the most modern technology, we all have the desire to sit under the stars, to drink a glass of unique wine and enjoy the sound of an acoustic guitar. 

 

Hungarian Version

Martin Walker: Germany 2064 – egy jövőben játszódó krimi

A könyvről először az SRF  (Svájci Rádió) irodalmi műsorában hallottam, és sokáig nem találtam egyik közeli könyvesboltban sem. A nyaralás előtti napokban vettem néhány magazint és akkor vettem észre a polcon ezt a könyvet is, amit rögtön meg is vettem. És mintha maga a könyv is szerette volna a nyaralást: az első oldalait a lucerni tó partján a “Lido” nevű strandon kezdtem el olvasni, es a könyv utolsó fejezetét is itt fejeztem be. Pont egy olyan könyv volt, ami a nyaralás, kikapcsolódás időszakához illik: fordulatos, izgalmas, érdekes.

Ha a címre nézünk, először önkéntelenül is George Orwell “1984 cimű művére, vagy Huxley “Szép új világ” cimű alkotására asszociálunk. A Germany 2064 mégsem a két fennt említett mű koncepciójához es üzenetéhez kapcsolódik. Sokkal inkább egy, a mai tudás alapján beazonositható jövőbeli szenáriót vázol fel, izgalmasan, érdekesen, zseniális írói fantáziával.

Martin Walker története egy olyan világról szól, amelyet a szerző mintegy ötven év múlva feltételez . Egy lebilincselően realisztikus jövőbeli krimi. A szerző a jövőbeli lehetséges  rizikókat és lehetőségeket egy hihető történet kereteként jeleníti meg.

Az alaptörténet egy csinos, fiatal, ismert énekesnő rejtélyes eltűnésén alapul, és ahogy kibontakozik a történet, azt láthatjuk, hogy az esemény szálai nagyon messze vezetnek. Az énekesnő családja befolyásos és gazdag, így keresésére nagy erőket vetnek be. A nyomozással a sikeres rendőrtisztet, Bernd Aguilart és társát, Robertót (aki nem mellesleg egy robot) bízzák meg.

Mivel a történet a jövőben játszódik, ezért mindazok a tárgyak, amelyeket ma használunk, retrónak, réginek számitanak. A tárgyak, amelyekhez ma kötődünk, a jövőben még értékesebbek lehetnek, egyszerűen azért, mert kevés személyes tárgy veszi körül azokat, akik a jól megtervezett, praktikus városi otthonokban élnek.

Az autóvezetés vagy a motorozás szinte megfizethetlen luxussá válik abban a korban, amikor önvezérelt járművekkel közlekedik mindenki. A saját szőlőültetvény, bor, saját termesztésű növények a kulináris élvezetek egyik legfelsőbb szintjét jelentik majd.

Életszerű és vonzó az a több száz éves épület, amelyet a regény egyik szintén karakteres szereplője, Karl alakitott át étteremmé, és amelyik talán nem véletlenül, éppen a modern városi világ és a rebellis vidéki életforma között helyezkedik el, találkozóhelyet kínálva a két teljesen eltérő életstílust választott csoportok számára.

Karl étterme egyben szimbólum  is arra nézve, hogy a legfejlettebb, legmodernebb technológiával kialakított világban is elemi szükségük lesz az embereknek arra, hogy egy csillagfényes estén gyönyörködjenek a természet szépségében egy pohár jó bort kortyolgatva és az akusztikus gitár hangját hallgatva.

 

Please visit my other blog about art and architecture: ARTODU ART BLOG

Visit my online art gallery too: www.artodu.com

Copyright © 2018 BEATRIX KOCH BOOKS by Beatrix Koch. All rights reserved.

 

 

 

 

 

Book recommendation​ – The Why Cafe

#thewhycafe #johnstrelecky #bookrecommandation #beatrixkochbooks

The Why Cafe – The inspirational bestseller by John Strelecky

The book is a really short one, I only found it in the bookshop because it was recommended by the staff and because there was a red «Spiegel Bestseller» sticker on the cover.
The backside of the book tells us that the book was translated into many languages and that it was on the top of the bestseller lists.

«Let’s have a look inside» – I thought and dove into the book. The book illustrations were coloured, a little bit mystical, very simply designed drawings and paintings.
The beauty of the simplicity of the illustrations and the recommendations pretty much convinced me to buy the book for myself. So, I read it in my lunchtime and was touched by the message of this tale.

The beginning the story and the situation is absurd. After a traffic jam, the driver decided to find a better route, so he left the motorway and followed his instinct. After a few hours the driver got lost, he was running out of gas and he started getting nervous, frustrated and tired.
Not one gas station, not another car anywhere, only the strange route and him, alone. After a while, he saw a dim light and found a cafe. The cafe which changed his attitude of mind. Actually, not the cafe but the people in the cafe. How? With questions and answers.


The questions are:
Nr. 1: Why are you here?
Nr. 2: Do you fear death?
Nr. 3: Are you fulfilled?

Who is the man or woman who can provoke the guests with these questions? What was the reason for asking these questions?“ I asked myself while reading the story.
Through the stories of the people in the cafe and the discussions around the questions on the menu, the stranger comes to a new level of understanding about life.

I should not say more about the story because I hope, you will read it also.
As I was reading the story, I was thinking about my stage of life and my call of life. I really wished to find a cafe like this one in the book!
The book can be a very good starter for those people, who are looking for some inspiration for a life-changing decision.

 

Illustrations from Root Leeb

Please visit my other blog about art and architecture: ARTODU ART BLOG

Visit my online art gallery too: www.artodu.com

Copyright © 2018 BEATRIX KOCH BOOKS by Beatrix Koch. All rights reserved.